dav

Segítség, szabadúszok – kiszakadásom az időörvényből

 

A szabad lelkű emberek és a szabályok viszonya hagyományosan speciális. Nekem, és legtöbb szabad lelkű barátunknak több ponton is visszatetsző a jelenlegi “civilizált” rendszer munkakultúrája és szabálygyűjteménye. Igazából maga a gondolkodása is. A kötött, kényszerítő jellegű kemény vonalas szabályok és hierachikus viszonyok, valamint az ezekre épülő hatalmi játszadozások taszítják a legtöbbjüket. Ezért lettünk inkább “szabadúszók“, mely nem könnyű kenyér eleinte – hivatalosan például egyáltalán nem jár érte kenyér. Hogyan őrizhető meg a teremtőképesség és teremtő vágy a hierachikus kényszerek nélküli, ám belső szándékok által annál inkább átfűtött világban?

Bármennyire is úgy tűnik, kedvenc szabadúszó barátaim nem a lustaság miatt szakadtak ki a legtöbbek által többé-kevésbé kényelmesen belakott rutin-mindennapokjaikból, hogy például egy “koszos barlangban” éljenek a légkondis iroda helyett. A legtöbben onnan jönnek egyébként a légkondisból, a havi fizetés, az idő szűkösségének világából: Van a jelenleg látogatott barlangi közösségünkben tapasztalt villamosmérnök, pszichológus-jogász, szervezetfejlesztő, szakács, hajómérnök.  Megunták, változtattak, kalandorkodnak. Kísérleteznek az életvitelükkel. Nem könnyű és kikövezett út a bevett civilizációs forma és kifejezésvilágból kiszakadni, s a kiszakadás számos lelki hatásának kezelése sem könnyű feladat. Sima lustaság ehhez még nem elég. Igazából elkötelezettség kell hozzá, a szabadság nagyon erős akarása.dav

Az igazán lusták véleményem szerint inkább a kisebb ellenállást, és az éppen megfelelést, a “szélvizeken elbíbickedést” választják, nem vállalva a “másságot”, és a vele járó kísértő, nagyon is valósnak tűnő rémképeket. Ilyen rémképek például a “híd alatt alvás”, “a csövezés”, “a semmittevés”, a “lassú lepusztulás”, a “szakmai kiesés”, “ellehetetlenedés”, az “orvosi ellátatlanság” rémei.

Azt gondolod, túlzok a rémképekkel? Akkor képzeld el, hogy bizonytalan időre abbahagyod egy napon (mondjuk holnap) az eddigi munkádat, ott hagyod, amit karrierrednek gondolsz (mind a TB és nyugdíjrendszert), majd kiköltözöl egy óceáni szigetre egy barlangba mindenféle hivatalos jövedelem és ellátás nélkül. Kíváncsi vagyok milyen rémképek ötlenek fel.

Tudsz-e napról-napra napsugaras jókedvvel kelni fel, és ésszerűen használni az idődet, nyugodtan alkotni: Végre elkezdeni összehozni és megvalósítani azokat a projekteket, melyeket mindig is akartál? Kötött szabályok nélkül is elboldogulni napról-napra, sőt továbbfejlődni a hivatásodban? 

Nem lehetetlen, mégsem általános. Sokan beleakadnak lelkileg ezekbe a lépésekbe, s jellegében másfajta lelki nyomorokat szednek fel, mint a túlpörgetett multi-rabszolgák. Valódi tudomány megőrizni a dinamikát, tervező-szervezőerőt, s a többi emberek különféle csoportjaihoz történő könnyed kapcsolódás, kooperáció képességét odakünn, “a rendszer peremén”.

Hogy megéri-e felszabadítani az időt és az erőforrásokat, és mindent újragondolni? Nekem egyértelműen megérte, én sosem élveztem igazán a rendszer által általánosan biztosított “jókat”, általánosan megkövetelt “áldozatokat”. Nem ment egykettőre: kb. 8 év alatt sikerült megugranom az időm felszabadítását, s a bekövetkezett lelki torzulások kezelését. Nálam az történt, hogy a kiszakadásomat követően 1-2 év átgondolás-tapasztalás után újrakapcsolódtam a civilizációval, máshogy mint korábban. Megőriztem a szabad munkavégzési formát, új projektekbe vágtam bele.

A sok magammal töltött idő, valamint a kiszakadás lelki kényszerének hatására végre “összeállt a kép”. Már nem küzdök annyit önmagam ellen (akár a külső körülmények felhasználásával) ha munkáról van szó. Végre nem “dolgozok”, hanem alkotok, sokkal-sokkal lazábban és magabiztosabban, mint korábban. Nem küzdök előre félelemből az esetleg megtörténő események ellen, hanem figyelem a történéseket kívül-belül, így újabb információkhoz jutok a világom rezdüléseiből. Bátran mondok igent és nemet is a munkában. Nyugodtan alkotok, mert tudom hogy úgyis “kerül hozzá minden ami szükséges”, ha jelen vagyok abban, amit csinálok. “Megéreztem az áramlást” – mely egy rejtélyes mondat is lehetne. Mennyit aggódtam korábban, hogy miből mi lesz, mi hányféleképpen mehet félre. Most pontosan tudom, hogy lesz abból valami, aminek nekikezdek és elvégzek.

Nem azért lettem magabiztosabb, mert szabadúszó lettem, hanem mert lelkileg megnyugodtam. Sok félelmemmel szembenéztem fizikai és lelki szinten, legtöbb korábbi félelmem illúziónak bizonyult. Könnyedén megoldottam az “tisztességes” adózás kérdését, a TB kérdést, azt is hogy legyen munkám, projektem, mikor éppen jól jön. Ugyanúgy, ahogy egy ideig néha “az utcán élve” könnyedén megoldottam egy idő után a fizikai helyzeteket. Más helyeken is gyökeret eresztettem, több lábon állok: Ha van egy barlangi otthonod egy gyönyörű szigeten, akkor mindjárt kevésbé ijesztő a magyar “élő reality show”, mikor éppen hazamegyek. Nem függök tőle, félek attól hogy merre mozdul, hanem inkább lubickolok benne. Ha nem tetszik, eljövök. Gyönyörködtet, hogy úgy látom: rengeteg embernek pont az kell, amit én így szereztem meg: idő önmagukra, tisztánlátás a dolgaikban, lelkesedés és élet szikrák a szemeikbe – igazi belső lelkesedésé. Elhittem, hogy tudom a dolgom, értem a világom információit és jeleit. Tudom hogy miben vagyok.

Az életvitelem rugalmasabb lett: most például azért is inkább alszom sokáig, mert ezt mindig is szerettem volna. Ezt utáltam a legjobban: időre kelni. Mikor viszont dolgozok, akkor sokkal-sokkal hatékonyabb vagyok, mint korábban. Halogatás helyett repülnek a dolgok – már kész is. Nem összecsapva, hanem tényleg átgondolva. Mikor kész vagyok az aktuális feladatokkal, utána megint enyém az időm. Nem a cégemé. Nincs persze aki “helyettem” átnézné a munkámat, vagy beletenné a hozzáadott értékemet helyettem. Átgondolom amit csinálok, és a tőlem telhető legjobbat adom. Jól látom, hogy kitől mit várhatok, “ki miben van”.

Szakértőbb lettem: most minden rész átmegy rajtam egy adott feladatnál. Képessé váltam eldönteni hogy mivel szeretnék, mivel nem szeretnék foglalkozni. Nem kell olyasmit csinálnom, amihez egyáltalán nincs kedvem, csak azért, mert “hátha”, “ki tudja mi lesz ha ezt nem vállalom”. Örüljön neki más, ha örül! Nem kell mást csinálni, ha azt is lehet amit szeretnék! Ha nem jót csinálok, akkor pedig miért is járna pénz? Ha meg nagyon kiemelkedően jót csinálok, akkor miért is kéne a szokásos havi kis alamizsnával beérnem? Mikor nincs kedvem dolgozni, ugyan kit vernék át azzal, hogy értelmetlenül ülök a gép előtt, “munkát tettetve”. És miért is ne dolgozhatnék akár egy hétig minden teljes éjszakán keresztül, ha éppen úgy a legkényelmesebb?

Nincsenek tehát értelmetlen korlátok (“Hol voltál?”, “Mit csináltál”?), csak amit magamnak állítok. Nincsenek értelmetlen tevékenységek, mert minek. Nincs félgőzzel munka – minek? Vannak viszont sikeres projektek, és számos szinten előreléptem a saját szememben: Olyan feladatokat is megoldok, melyeket korábbi szervezeteimben a legfelső vezetők csináltak, mégis megmaradtak nekem az izgalmas szakmai részletek is. Csapatépítek és visszajelzéseket adok. Sőt: másoknak is segítek nem félelemből, hanem belső lelkesedésből dolgozni, szabadúszó életet élni.

Ha jól éreztem volna magam a korábbi munkanormák között, nem lettem volna motivált kiszakadni és újrarendezni az életem. Örülök, hogy korábban eléggé kényelmetlen volt a ennek a fajta cipőnek a szorítása, annak is örülök, hogy korábban nem voltam igazán sikeres korábban a munkámban. Mindig volt bennem lázadás: Utáltam korán kelni, utáltam időre dolgozni, utáltam hogy megmondják mit csináljak. Gyerekes dolgok, ezeket mind-mind meg lehet oldani a rendszeren belül maradva is. Mégis örülök, hogy én nem így csináltam, hogy felszabadítottam az időmet. Ez volt a saját felnevelésemnek a módszere, ára, iránya és hajtóereje. Igazán átéreztem a szabadúszó lét gyönyörét és nyomorát, mire “sikeres lettem benne”.

Most ehhez hasonló utat, irányokat követő emberek között új dologban lehetek – ha úgy tetszik “sikeres”. Saját újraaktivizálásom tapasztalatát szemmel láthatóan van hova megosztani. Kanári-szigeteki barlangi közösségépítésünk mellett több hasonló kezdeményezést támogatunk. Egyre inkább jellemző az is, hogy szabadúszókkal dolgozom együtt különféle projekteken: Művészeti, társadalmi, kutatási projektek. Sok barátom még mindig küzd a sebei nyalogatásával, a választott szabad éleviteléhez tartozó értéktelenség asszociációival, “a munka árnyékával”. Azzal, hogy ők most vajon (a saját szemükben) lusták, hippik, semmirekellők, túlérzékeny gyerekek, vagy mik is lettek attól, hogy másféleképpen szeretik a kenyeret? A munka ünnepe előtt én azt ünneplem, hogy a munka akkor lett számomra igazán értékes, mióta szabadon tudom végezni.

Hogy ilyen, és ehhez hasonló hátterű emberekkel hogyan lehet hatékonyan együttműködni, életképes és teremtőképes közösséget alkotni, ezt még most tanulom. Rengeteget tanulok belőle. Most, a tenerifei barlangi közösségben sok új hatás és tapasztalás ér ezen a téren. A magam részéről nagyon jó befektetésnek is tartom ezt a tevékenységet: Még több, számunka szép elvet követő, szép ügyet előmozdító közösségben szeretnénk kamatoztatni azt a tudást, amit itt szerzünk.

Pali